Mindig jön, ha kell, ha nem. Ha fúj, ha szakad, mindig ott van. Talán eddig is mindig is ő kellett volna. Mindig hiányzott valami, mindig üres volt és silány. Jöttél, nem hoztál sokat, nem mutattál sokat magadból, nem árultad el ki vagy te valójában, ki lakozik benned kivel beszélek igazán, kinek a szemébe bámulok kinek a kezét fogom és szorítom olykor-olykor. Rám hagytad. És ekkora utazást és felfedezést, a fejedben kutatást, a lelked kulcsának keresését... Sosem volt ehhez szerencsém. Így, ilyen erősen és alázatosan a másikba látni, olvasni benne, akár egy nyitott könyv. Sohasem vártam a másiktól sokat. Sohasem akartam felszakítani a mély sebeit, sohasem akartam a múltban vájkálódni. Te jöttél, mint akinek nincs más jobb dolga, mintsem az én múltam kutatni, beleásni magad elmerülni benne és megérteni.

És most. Köszönöm ezt neked. Hogy ilyen durván és egyértelműen a tudtomra adtad e nélkül semmire se számíthatok. Mert durva volt és fájt. Hogyan lehet az, hogy ha én nem kívánom, hogy más kitegye elém azokat a lapokat, amit nem akart, te pedig ezt követelted tőlem. Nem értettem mire föl, dacból és büszkeségből majdnem eldobtalak. Hát, menj utadra, ha így kellek, nekem te így nem kellesz. Aztán rájöttem. Többet veszítenék, mintha beszélnék. De olyan nehéz erről beszélni. Valahol örülök, hogy ez nem élőben történt. Hogy mindent, ami az arcomon volt el tudtam rejteni egy fej mögé, egy képzelt fej mögé, amiből te mit se láttál. Képzeld, sírtam is. Pedig mennyiszer mondtam már neked, hogy ugye a sírás, csalás. Mégis csaltam. Csaltam az érzékszerveimmel és most kinyilatkoztatom.

Nem várok sajnálatot most tőled. Csak azt akarom, hogy tudd ez mennyire fontos volt. Menyire fordult ettől az életem. Egyszer nem úgy történtek a dolgok, ahogy én akartam. És most milyen érzés ez, igazán felemel. Olyat mutattál, amit nem ismerhettem volna meg. Mindig is fél életet éltem. Mindig is gyáva voltam mindenhez, és mindenkihez. És most jöttél, felforgatsz mindent körülöttem, a szerelmemet akarod titkon, én is a tiéd, de nem beszélünk róla. Folyton rá hagyjuk, ahhoz sok idő kell. És tényleg sok idő kell hozzá. Mégis megjelensz a semmiből valahol vártalak, valahol mégse, nem rád számítottam. Tudtam is, hogy jönni fog, mindig jönnie kell valakinek, aki majd ezt mind megteszi. De mégse rád. Másképp jöttél, mást hoztál, mást mutattál. Én meg felkészületlenül. Gyereknek érzem magam és lesütöm a fejem amiért így tudtam és éreztem mindig is. Tudtam valahol nagyon mélyen, nem vallottam be magamnak, hogy ezzel így nem stimmel valami, valahol el van törve a kapcsolat, amit én nem hagyok kibontakozni. Azt hittem mindig is, ez így jó, mindkét félnek, ez a halk csendben maradás, másik mellett elnézés. Úgy érzem most bölcsebb lettem. Nem kezdődött el teljesen, nem vagyok a közepén, messze van a vége, a teljesség vége, nehéz is lesz, fájni is fog, mégis hálám érte.

Mennyi minden van még, amit mutatnék. Annyi minden van még, amit elmondanék most így. Annyi mindent nem láttam, nem éreztem, nem tapintottam rajtad. Egyszer szeretném. Egyszer mindenképpen szeretném tested minden apró pontját megérinteni. Egyszer mindenképpen akarom, hogy érj hozzám, de ne csak érezz, mint bőr és hús. Azt akarom, hogy merülj el, abban, hogy nézhetsz pimaszul, mohón. Hogy a bőröm érintheted, és elgondolj magadban engem. Minden tapintást egy újabb követne. Azt akarom, hogy ne siessünk majd, egyszer. Hogy minden apró elemed felboncoljam, hogy az ujjaid a derekamon húzzam végig. Hogy egyszer ne fonódjunk egymásba, ne csak hús és vér. Az arcod fogni, a szemed kicsiny pontjait számolni. Azt akarom, hogy ússzunk egyet egymásban. Hogy egyszer végre érezhesselek úgy, ahogy még soha senkit sem, olyan közel, arcátlanul, türelmetlenül.
Majd úsznánk vízben is. Mindig is akartál. Már többször is megemlítetted. Majd egyszer ígérem, úszunk vízben. Halak társaságában, hínárokkal és kövekkel. Napsütésben, forróságban, amikor az eső esni kezd és mindenki menekül mi majd maradunk még.

Mennyi gondolat van, amit még nem hallottál tőlem. Mennyi apró dolog, amit nem láthattam még. Egyszer legalább akarom, hogy láthassam. Az akarom, hogy elgyengülj előttem teljesen, nagyon, ahogy még anyukádnak sem. Azt akarom, hogy tárd ki a szíved, de ne tedd elém, ne mutasd meg. Én akarom megkeresni, ami nekem kell.