"Távol esett egymástól, amit tudott, és amit hinni próbált, de ez ellen semmit nem tehetett, és amit az ember nem tud helyrehozni, azt ki kell bírnia."

"A szél suttogása hiábavaló, ha valahol megszakad egy szív."



Minden kapcsolat, történés valahonnan valahová tart. Erre kell figyelni. Úton vagyunk-e még? Vagy már csak ismételjük magunkat? Mit "hoz ki" belőlünk az együttélés? Jót? Előre lépést, derűt, szabadságot, munkaképességet? Rosszat? Idegességet, beszűkülést, rosszkedvet? A kapcsolat változik, és benne változunk mi is. Előfordulhat, hogy az utak szétágaznak. Ha tartósan úgy érezzük, hogy már nincs dolgunk egymással, harag és gyűlölet nélkül is el lehet búcsúzni. Azonban sokszor a másikra haragszunk, mert nem olyan vagy nem vált olyanná, amilyennek elképzeltük. Pedig nem tehet arról, hogy nem vagyunk elég jó emberismerők, és olyat kértünk, amit nem tud megadni. Elmenni könnyen kell, ahogy a levél leválik a fáról. Elmenni egyszer szabad csak és véglegesen. Egy foghúzás rossz, de elviselhető. De ha mindennap húznának rajta egy keveset - azt nem lehetne kibírni. Az ilyenfajta szétválásban tönkremegy két ember.
     Popper Péter



Sohasem a halál fájdalmas, hanem a hozzá vezető út.
 Berkesi András

Nem kell már a csillag! Kinek ragyog?
Oltsátok ki a Holdat, takarjátok el a Napot!
Kiszáradhat az óceán, elpusztulhat az erdő,
Úgysem hoz már semmi jót a jövendő.
Wystan Hugh Auden



Mikor megszakad a szív...

Érezted már? Valaha, bármikor? Azt mondják, nem is tud fájni… ennél nagyobb hazugság nincs is a világon.
Kettétépi a tested, kiszakítja a lelked. Felborít mindent, amiben hittél, kirántja a lábad alól a talajt, és a szemedbe kacag… Mint késszúrás, ezerszer egymás után merül a testedbe minden szó, és a szív sajog tőle, befelé vérzel. De a test kínjával szemben itt nem tudsz elvérezni, nincs enyhülés, nem jön a fogvacaogtató hideg, a megváltó elmúlás… csak az üres kín marad, a bíborvörösen lüktető fájdalom, a vakító fehér bizonytalanság.

Ezerszer játszod vissza magadban az arcát, a szavait, elmerülsz a tekintete emlékében, már önnön kezeddel forgatod a kést magadban, hagyod, hogy fájjon. Mert addig is itt van, addig is még érzed.
Nem akkor szakad meg a szív, amikor sebet kap, nem is akkor, amikor minden dobbanására a vér könnyekké változik a testedben. Nem akkor, amikor álmodból zokogva ébredsz és nem is akkor, amikor az ébrenlét minden pillanata fáj. Nem akkor szakad meg a szív, amikor meglátod és nem akkor, mikor elcsukló hangon esdekli bocsánatod. Nem akkor, mikor füledbe súgja: „szeretlek”, és nem akkor, mikor elárulja e vallomást másnap.
Még azt is túléli a szív, mikor szemébe pillantva nyomát sem látod már a tűznek és a lángolásnak, mikor a szenvedély nem fűti már, és nem látod a szerelmet benne. Túléli, mikor látod, hogy más érinti, és azt is, hogy másra nevet, más ujjai siklanak hajában, simogatják arcát. Saját kezed képzeled az idegen helyére, saját szádat az övére, azt hazudod magadnak, hogy nem fáj. De a szíved még ezt is túléli.

Nem szakad meg akkor sem, amikor ő más mellé fekszik éjente, amíg te a sötétben sétálsz az utcán, zsebredugott kézzel az esőben és az ablakát fürkészed. Túléled azt is, ahogy látod az ablakhoz lépni, hálóingéből meztelen vállát kivillanni, és túléled az emlékek fojtogató hömpölyét, ahogy feltódul az ezernyi pillanat. Érzed a bőre illatát, nyelved hegyén a teste ízét, hallani véled sóhaját, mosolyát, nevetését, ahogy a neved súgja és a szíved még ezt is kiállja, az eső enyhet ad a perzselő gyötrelemre, ahogy más karolja át hátulról és csókol nyakába.
Elfordítod az arcod, hazasétálsz és ruhástól, álmatlanul fekszel az ágyadban, a plafont bámulod, és nem gondolsz semmire, mégis egyfolytában minden sejted rá emlékszik. De a szíved még mindig dobog, még mindig hiszel benne.

Azt mondják, az igaz szerelem mindent túlél. Alázatos, térden csúszik, ha kell, és mindent felkínál, mindent odaad, ezért nincs mit veszítenie. Olyan teher ez, amit kevesen tudnak cipelni. Azt hiszem, a szív akkor szakad meg, amikor az, kiben hittél, kiben bíztál és kinek minden szava szent törvény volt számodra, visszaadja ezt a terhet. Mikor rádöbbensz, hogy szerelmed viselni éppoly nehéz, mint felemelő. Mikor látod, hogy elbukott a súlya alatt és kezedért nyúl, hogy segítsd fel. Talán felsegíted. Talán a földön hagyod és elsétálsz. Akárhogy is, a szíved darabokra hullik, fémes zuhanással omlik össze a világ, mint Neki, Vele építettél. A zene elhalkul, feneketlen csend zuhan rád a legnagyobb hangzavarban is, és kétségbeesetten keresed a fájdalmat, amitől addig szabadulni vágytál, és késve jössz rá, hogy a léte azt üzente, még van remény. Azt hiszem, akkor szakad meg a szíved, amikor már nem tud fájni. Amikor már nem tud megdobbanni, amikor már nem tud vérezni sem.
Amikor azt kívánod, bár lenne szenvedés minden nap, bár lenne kín minden emlék, bár tudna még fájni. Bár visszanézne még, miután elküldöd…




Az univerzum általában azzal jelzi, hogy hibáztunk, hogy elveszi tőlünk azt, ami nekünk a legfontosabb.
Paulo Coelho

S ha mozdul valaki, és elindul felém? Kérges szívvel, bánatos testtartással ajtót nyitok a rém vaskos falon. Félreállok. Hogy jöjjön, engedem. Hagyom. Feladom falaim. Feladom énem. Közben szenvedek, mert ismerem a távozás kesernyés ízét. A meg nem értés fertelmes bű­zét. A felejtés kínpadját.
Pálnagy László


Ősz van és peregnek a sárgult levelek,
Meghalt a földön az emberi szeretet.
Bánatos könnyekkel zokog az őszi szél,
Szívem már új tavaszt nem vár és nem remél.
Seress Rezső

Ez volt az a pont, mikor elért a világ végére - és lépett még egyet.
Stephen King


S ha nevetek vagy ajkamon kel ének,
teszem, mivel egyetlen menedék ez,
hogy elrejtsem szavát a szenvedésnek.
Francesco Petrarca


Amikor sírsz
szivárvány színűvé
lesz a szemed
és a világ összes
magánya
könnye
amely
sosem
volt a tiéd
elborít
és nem jön
ha várod
nem jön az álom
nem jön a mámor
nem jön a vég
Tisza Kata


Tudod, nekem nem az fáj,
hogy megint itt hagytál,
mert ha belehalok,
akkor is továbblépek,
de látlak meghalni
minden nap, minden percben,
és nem hagyod, hogy segítsek.
Mantra


Minden nevetés kellős közepén a szenvedés ül.
/Robert Burton/


"Álmodás vagy ébredés? Szép szavak, de átverés. Lobbanás vagy dermedés? Nincs dobbanás csak szenvedés"


Nincs annál szomorúbb, mint mikor egy tiszavirágnak rossz napja van.


„Szerelem, amikor könnyeket hullajtasz, mégis ugyan úgy szereted Őt.
Szerelem, amikor Ő egy másik lányt szeret, de te csak mosolyogsz, és azt mondod: jól vagyok. Pedig te csak sírni és sírni szeretnél...”

 

Mielőtt szerelembe esnél, tanulj meg úgy járni a havon, hogy nem hagysz nyomot.


„Összetört szív oson az éjben, csalódottan bandukol egy szikla szélen. Óvatlan pillanatban megcsúszik lába és elnyeli őt a sötétség szája.”
Nagy Miklós Zsolt


Már nem sírok, de a szívem vérzik belül,
Már mosolygok, de a szememben
szomorúság ül.
Már hazudok is, hogy ne álljak az útba,
Már hazudok, hogy a szívem ne törhesd
meg újra
Már döntöttem, én nem állok közétek,
Már döntöttem, s most végleg elmegyek.
Már csak egy szót mondok, egy apró
üzenet:
Volt egy lány ki téged mindennél jobban
SZERETETT!!!


Nem akarom, de rád gondolok, menekülnék, de nem tudok. Nyugalom kéne, béke, csend. De itt visszhangzol idebent."


Lelkem összetörted, könny csillog a szememben.
Mindenhol téged kereslek csak téged szerelmem.
Hiányzik nevetésed, érintésed, az egész létezésed.
Itt hagytál, s el kell fogadnom ítéleted.
Ítélet velem szemben, s velünk...
Hiszen ezek után együtt már sosem lehetünk.
Roik Eszter Anna


"A sírás megtisztítja a csalódás tavaszát!"


Mindig a hajnal előtti utolsó óra a legsötétebb.


"Minden elmúlik, saját hamvába hervad a rózsa,
Vörös port szórva a tájra, ránt magával a porba…"
/Boomduck-Tüzes szirmok/


Milyen színű a szomorúság? - kérdezte a csillag a cseresznyefát,
és megbotlott egy felhőfoszlányban, amely gyorsan tovább szaladt.
- Hallod? Azt kérdeztem, milyen színű a szomorúság?
- Mint a tenger, amikor magához öleli a napot. Haragosan kék.
- Az álmoknak is van színe?
- Az álmoknak? Azok alkonyszínűek.
- Milyen színű az öröm?
- Fényes, kis barátom.
- És a magány?
- A magány az ibolya színét viseli.
- Mennyire szépek ezek a színek! Küldök majd neked egy szivárványt,
hogy magadra teríthesd, ha fázol.
A csillag behunyta a szemét, és a végtelennek támaszkodott.
Egy ideig így maradt, hogy kipihenje magát.
- És a szeretet? Elfelejtettem megkérdezni, milyen színű a szeretet?
- Pont olyan, mint az Isten szeme - válaszolt a fa.
- Na és a szerelem?
- A szerelem színe a telihold.
- Vagy úgy. A szerelem színe megegyezik a holdéval! - mondta a csillag.
Majd messze az űrbe bámult. És könnyezett...


"Régebben azt hittem, hogy a valami is jobb a semminél. Ma már tudom, hogy időnként a semmi a jobb."


Amikor ott vagy, hogy adhatsz és nem adsz, jusson eszedbe, amikor ott voltál, hogy kapjál de nem kaptál!!


"Továbblépek még akkor is, ha hullnak könnyeim, és szertefoszlottak álmaim!"


"Sírsz; mert nagyon fáj ami történt,
Vársz; hogy visszatérjen, akiért megtörtél.
Fekszel; párnák között könnyekkel,
Alszol; magány közt a sötétben.
Álmodsz; arról, hogy majd visszatér,
Kelsz; úgy hogy még mindig egyedül élsz.
Reménykedsz; hogy legalább még látod egyszer,
Csalódsz; mert álmodoznod nélküle kell.
Élsz; úgy hogy már nem szeret,
Halsz; mert úgy érzed így jobb lesz neked."


"Olyan csönd van így nélküled,hogy szinte hallani,amit még utoljára akartál mondani."



"A jó szív akkor is szeret ha másik nem érdemli meg."


"Könnyeim tartom vissza, nem szabad sírnom,
Nem akarom gyengeségem mutatni.
Remegek és átfut rajtam a hideg,
Mert elvesztettem, elvesztettem a hitet!
Könnyeim kezdenek száradni arcomról,
Nem szabad a rosszra gondolnaom már.
Erősnek kell lennem, össze kell szorítanom a fogam,
Hogy csönben legyek, hogy ne ordítsam, ne áruljam el magam!"