Fölöttem az árnyak…
Fölöttem az árnyak,
Nagy, fekete szárnyak
Felhőformán verődnek.
S én még gyermekmódra,
Értük nem aggódva
Álmodozom felőled.
Szememet lehunytam…
Bíborba borultam
Látom újra egemet.
Fényes csillagoknak,
Fehér tűznapoknak
Égő lángja melenget.
Mást se kívánnék én,
Csak lehetne békén
Álmodoznom felőled,
Csak sohase fáznám
Árnya borulásán
Csúf, fekete felhőknek.
Csak képed remegne,
Táncolna, nevetne
Szemem forró lángjába…
S nem is venném észre:
A szívem verése
Egyszerre csak megállna…
Egyszerre csak megállna…
|