Szeretlek, mert oly szép szemed van,
Hogy nappal van, hol az ragyog;
Még a lelkemben sincsen éjjel,
Pedig én oly sötét vagyok!

Szeretlek, mert fölfoghatatlan vagy,
Bűvös-bájos fátyol föd el;
Szeretlek, mert olyan titok vagy,
Amiben mégis hinni kell.

Szeretlek, mert bár el nem érlek,
Tégedet látlak mindenütt:
Fűben, virágban, a harmatban,
Amelyre isten napja süt.

Mert te vagy az úr, te a minden
Minek nevét nem nevezi,
Kit nem ismer, csak sejt a lelkem,
Mert nagy hatalmad érezi.

Téged szeretlek én, imádlak.
Egyetlen, más nélkül való!
Óh, engedd el, ha mi bűnöm van,
Tekintsd azt bennem, ami jó.

Szeretlek én, hiszlek, reméllek,
Mert nagyon büntetsz engemet;
S mert szenvedek, tűrök, hiszem, hogy
Meglátom egykor - mennyemet!