Félek tőled, bár nem tudom miért, égek tőled, szerelmes szívem tiéd! Imádlak, bár nincs hozzá jogom, várlak, bár nincs rá okom!
Elvitted tőlem a napot, a holdat és minden csillagot. Többé szivárványt sem láthatok, nem mámorítanak illatok. Nélkülük még elvagyok, de nélküled én meghalok.
Féltelek. Ha tehetném vigyáznám minden léptedet. Vigyáznék rád, mint egy angyal, hisz Te vagy, ki már akkor hiányzik, mikor ébred a hajnal.
Rájöttem valamire: a mi függvényünk egy lineáris egyenes, ami szigorúan monoton növekvő. Egyik tengely az idő, a másik a kötődés!
SZivem titkát írom
E kis versbe neked,
Rád gondolok,
Ezt sose feledd,
S hogy szívem mit kiván,
Soraim betüiben keresd!
Mit ér ezer szó, mely nem tőled hallható? Mit ér a sok csillag, ha nem veled látható? Mit érnek az órák, mit érnek a percek, ha mindezek nélküled telnek?
Ha könnycsepp lennél, sosem sírnék, nehogy elveszítselek.
Tudod, hosszú álom az élet. Valaki rosszat álmodik, valaki szépet. Én azt szeretném, ha mi együtt álmodnánk valami szépet, s álmunk soha nem érne véget.
Olyan vagy nekem, mint lepkének a Hold az éjszaka egén.
Folyton felé repül, de el nem érheti.
Kínzó vágy gyötör, hiányod majd megöl, nem bírom ki nélküled! Kérlek szoríts magadhoz s csókkal mondd, hogy szeretsz.
Egy gyöngéd ölelés, mely elfeledtet mindent. Csak a pillanatnak élsz, mely megér minden kincset. Egy forró csók, mely tüzes a vágytól, érzem: örökre hozzád láncol.
A szerelem olyan, mint egy álom, néha szép, néha fájdalom, igazán szeretni csak egyvalakit lehet, éspedig azt, ki téged nagyon szeret.
Hogyha patak partján szomorúfűz volnék, alkonyatkor szépen rád hajolnék, s füledbe súgnám altató mesémet. Százszor elmondanám, hogy szeretlek Téged.
Ha én írnám sorsod könyvét, szíved, lelked vágyát, életed örömét: olyan széppé írnám, mint egy tündérálom, a legboldogabb te lennél a világon!
Szeretném, ha szeretnél, ha néha megölelnél, s ha fognád a két kezem, boldog lenne életem.
Ki az? Ó betűvel kezdődik és borzasztóan szeret? Ó, hát az én vagyok.
Fáj az emlék, mégis öröm, álmaimban minden percem veled töltöm. Nem tudlak és nem is foglak elfeledni, kár, hogy így kellett megtanulnom szeretni.
Két szív mely egy ritmusra dobog, két lélek mely csak együtt ragyog. Ezek vagyunk ketten, csak te meg én, szerelmünk soha véget nem ér.
Két csillag ragyog az égen, egyek ők már nagyon régen. Szeretlek, suttogják váltig, egyik te vagy, én a másik.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
