Karácsony előtti utolsó napon a szupermarketbe siettem
megvenni a maradék ajándékokat, amiket korábban nem tudtam.
Amikor megláttam a sok embert, panaszkodni kezdtem
magamnak:
" Egy örökkévalóságig fogok itt rostokolni és még annyi más
helyre kell mennem"
"Karácsony kezd egyre idegesítőbbé válni minden egyes évvel
Mennyire szeretnék csak lefeküdni és átaludni az egészet."
Végül is át tudtam magam fúrni a játékosztályra és el is
kezdtem átkozni az árakat, azon tűnődve hogy a gyerekek tényleg
játszani
is fognak ezekkel a drága játékokkal?
Amíg nézelődtem a
játékosztályon,
észrevettem egy kisfiút, aki olyan ötévesforma lehetett, egy babát
szorítva a mellkasához.
Csak a haját simogatta a babának és olyan szomorúan nézett.
Aztán a kisfiú odafordult a mellette álló idős hölgyhöz: "Nagyi, biztos
vagy benne, hogy nincs elég pénzem, hogy megvegyem ezt a babát?"
Az idős
hölgy ezt felelte:
" Tudod te is: nincs elég pénzed hogy megvedd ezt a babát,
kedveském"
Aztán megkérte a fiút, hogy várjon meg itt öt percet,
amíg ô elmegy szétnézni. Hamar el is ment. A kisfiúnak még mindig a
kezében volt a baba.
Végül, elindultam felé, és megkérdeztem tőle, kinek
szeretné adni ezt a babát?
"Ezt a babát szerette a húgom leginkább és
ezt
akarta a legjobban most Karácsonyra. Nagyon biztos volt benne hogy a
Télapó elhozza neki."
Azt válaszoltam, hogy talán télapó tényleg el is viszi
neki, de a kisfiú sajnálkozva válaszolt.
"Nem, Télapó nem viheti oda neki, ahol most ô van. Oda kell
ahhoz adnom anyukámnak, és így ő odaadhatja a húgocskámnak,
amikor
odamegy. " A szemei olyan szomorúak voltak, amikor ezt mondta.
"A
húgom
Istenhez ment, hogy vele legyen.
"Apa az mondja, hogy Anya is el fog menni Istenhez
hamarosan, úgyhogy azt gondoltam, el tudná így vinni a húgomhoz."
Megkértem a kisfiút hogy várjon meg, míg visszajövök az
üzletből. Ezután mutatott egy nagyon kedves kis fotót magáról,
amelyen
éppen nevetett. Aztán azt mondta nekem: "És meg azt is akarom, hogy
Anya
elvigye neki ezt a képet is, így soha nem fog engem elfelejteni."
"Szeretem anyukámat, és azt kívánom, bárcsak ne kellene
elhagynia engem, de apa azt mondja, hogy el kell mennie, hogy a
húgommal
legyen." Aztán ismét a babára nézett a szomorú szemeivel, nagyon
csendesen. Gyorsan a pénztárcámhoz nyúltam, és kivettem belőle pár
papírpénzt és megkérdeztem a fiút: "Mi lenne, ha megszámolnánk a
pénzed,
hátha mégis
lenne elég?"
Oké - mondta. "Remélem, van elég." Én hozzáadtam némi pénzt
a fiúéhoz, anélkül hogy látta volna, majd elkezdtük a számolást. Elég
pénz volt a babára, még egy kicsivel több is.
A fiú ezt mondta: "Köszönöm Istenem, hogy adtál elég
pénzt." Aztán rám nézett és hozzátette: "Megkértem tegnap Istent
mielőtt
lefeküdtem aludni, hogy segítsen, legyen elég pénzem, hogy
megvehessem ezt
a babát, így anyukám neki tudná adni a húgomnak. Meghallgatott! Még
szerettem volna annyi pénzt is, hogy vehessek egy szál fehér rózsát
anyukámnak, de azért ezt már nem mertem kérni Istentől.
"De ô mégis adott nekem eleget, hogy megvehessem a babát és
a fehér rózsát. Tudod, anyukám szereti a fehér rózsát." Pár perc
múlva az idős hölgy visszajött, majd távoztak.
Teljesen más
hangulatban
fejeztem be a bevásárlást, mint ahogy elkezdtem. Sehogy se tudtam
keverni
a kisfiút a fejemből-
Aztán eszembe jutott egy helyi újság cikke két nappal
ezelőttről, amelyik említett egy részeg embert, aki ütközött egy másik
kocsival, amelyben egy fiatal nő és egy kislány volt. A kislány azonnal
meghalt, az anya kritikus állapotban van.
A családnak el kellett határoznia, hogy kikapcsolják-e az
életfunkciók fenntartását szolgáló gépet, mert a fiatal hölgy soha sem
tudna felkelni a kómából, amibe esett.
Ez a család lenne a kisfiú családja?
Két nappal azután, hogy találkoztam a kisfiúval, megakadt a
szemem egy újságcikken, amely arról tudósított, hogy a fiatalasszony
elhunyt.
Nem tudtam megállítani magam, hogy ne vegyek egy csokor
fehér rózsát, majd ezzel a ravatalozóba mentem, ahol a fiatalasszony ki
volt téve a látgatóknak, akik így megtehették az utolsó búcsújukat a
temetés előtt.
Ott feküdt, a koporsóban, egy csokor fehér rózsát tartva a
kezében a fotóval, a baba a mellkasára volt helyezve. Sírva
hagytam el a helyet, úgy érezve, hogy az életem örökre megváltozott.
Az a szeretet, amit ez a kisfiú érzett az anyukájáért és a húgáért - még
a
mai napig is nehéz elképzelnem.
És a másodperc törtrésze alatt mindezt egy részeg ember elvette tőle.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
