Laren Dorr versei:
Lennék
Lennék Napod, ha nappal lenne,
fényessé tenném hajnalod,
bíborral festeném este a felhőt,
hogy gyönyörködj, ha akarod.
Felhő lennék, ha őszidő lenne,
langy esőt sírnék, mert messze vagy,
aztán esőcsepp lennék, rád esnék,
s gördülve csókolnám arcodat.
Köd lennék, ha hűvös lenne,
fehér, vidám, mi nem ragad,
ködkarjaimmal ölelném tested
s megnyitnám előtted utadat.
Hópihe lennék, ha tél hava lenne,
mit egyetlen céllal repít a szél,
elolvadni gyönge kezedben,
s míg elmúlnék, érezném: enyém e kéz.
Szél lennék, ha új tavasz lenne,
elfújnám messze a tél hidegét,
hajadba bújnék tincseiddel játszva,
míg nevetve mondanád: most már elég.
S mi lennék, ha itt lennél velem?
Mindenség lennék, hol nincsenek napok,
égbolt lennék éjfekete éggel,
hol nem ragyog más, csak a Te csillagod!
------------------------------------------------
Tavasz
Hosszasan néznéd kibomlott haját
ahogy a párnán szétterül,
bőrének illata millió virágból
árad és izgat szüntelenül.
Szemében csillan a reggeli napfény, mely
egyre csak hív és hívogat,
pezsdíti véred, szítja a lángot és
nevetve suttog titkokat.
Ajkait este kacéran nyitná s
lophatnál mézes csókokat,
öledbe ülne s rád nevetne,
kuncogva hallgatna bókokat.
S mit nappal felszított, benned ég estig,
szüntelen kínzó vágyadat;
hűvös éjjeleken hozzád simulva
forróvá tenné ágyadat.
Nevetve játszana nap mint nap véled
mint egy szeszélyes kamasz,
ilyen lenne, bizony mondom néktek,
ha nő lehetne a gyönyörű tavasz.
------------------------------------------------
Egy szó...
Amit tettél, s amit nem, ne bánd.
Ez életünk: két gyönge fonál
mit keresztbe font a sors, az ég,
s ki tudja még
miképp lesz teljes végzetünk.
Amit adtál, örökké enyém.
Bársony karokkal magadhoz húztál,
ajkad becézte ajkaim s ujjaid hajam,
nem voltam magam
csak Te voltál s görbe tükröd én.
Amit adtam, csak Tiéd.
Tőled mámorosan és telhetetlenül
ittam szomjazón minden rezdülést,
s mégis kevés,
mert a tűz még bennem ég.
Melledre borulva hallgattam szívedet.
Még most is hallom dobbanásait
s fülembe cseng mit véred zenélt,
dalolta énekét:
- imádj, szeress, s ne kérj... -
S nem kértem semmit én,
csak ajkam ízlelte forró bőrödet,
ujjaim reszketve járták testedet,
mit nem feled
soha többé hús-vér börtönöm.
S most kérek, ha engeded:
add a szívedet, add lelkedet
zálogba nálam, míg életünk útja
összefut újra...
s addig is mondd ki: szeretsz! |
AJÁNLOM AZ OLDALT
